„Per aspera ad astra – így jutunk a csillagokig” 2010. április 23-án megrendeztük az I. Csillag-Ász Kupa versenyt a csillagászat iránt érdeklődő tanulók számára. |
![]() |
Olyan kupaversenyt kívántunk útjára indítani, mely megmérettetési lehetőséget teremt a csillagászat iránt érdeklődő tanulók számára. A csillagászat tudományterülete csak csekély mértékben jelenik meg az iskolai tantárgyakon belül. Ezzel a versennyel arra kívántuk motiválni az érdeklődő tanulókat, hogy a széttagolt tantárgyi ismereteiket egyesítsék, egészítsék ki és ismerkedjenek meg a csillagok, a csillagászat tudományos és hétköznapi oldalával egyaránt.
![]() |
A versenyen az általános iskolák 7.-8. és a középiskolák 9.-10. évfolyamos tanulóiból alakult 3 fős csapatok vehettek részt. A kupa elindításának elsődleges céljai között szerepelt a csillagászatnak, mint tudományterületnek népszerűsítése, az iránta való érdeklődés újbóli felkeltése, versenyzési lehetőség biztosítása egy újabb, tantárgyakon is átívelő területen, valamint a tehetségek felkutatása, utánpótlás-nevelés elősegítése. |
Helyezések:
I. helyezett és a vándorkupa birtokosa a következő versenyig:
a Mecsekaljai Iskola Pázmány Péter Utcai Általános Iskola és Óvoda csapata. Tagjai: Kis Virág Rebeka, Kaska Emese, Zalán Máté Sándor. Felkészítő tanár: Bábics Péter. |
![]() |
II. helyezett:
a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola csapata.
Tagjai: Cselenkó Fanni, Farkas Anett, Vilmányi Gábor
Felkészítő tanár: Stölkler Nándor és Pandur Anett
III. helyezett:
a Koch Valéria Középiskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium csapata
Tagjai: Béres András, Dörnyei Kristóf, Véninger Bence
Felkészítő tanár: Mándli Gyula
A verseny támogatói:
- Nemzeti Fejlesztési Ügynökség; TÁMOP-3.4.4-B/08/1 „Országos Tehetségsegítő Hálózat Kialakítása – Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program”
- Magyar Csillagászati Egyesület
- Élet és Tudomány magazin
- Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ