Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola

"]

Házi Atlétika 2024

Szeptember végén (09.24.) egy szép őszi délutánon sikeresen, jó időben, nagy létszámmal és jó hangulatban tudtuk megrendezni a saját, házi atlétikai versenyünket, mely ebben a tanévben az első sportversenyünk is volt egyúttal. A kollégium lány és fiú diákjai egyaránt képviseltették magukat a megmérettetésen, ahol természetesen a futó, ugró és a dobószámoké volt a főszerep. A futószámok között szerepelt a 60 méteres és a 200 méteres síkfutás mindkét nemnek, a 800 méteres futás a lányoknak, az 1000 méteres futás a fiúknak, valamint a 4×200 méteres váltó mindkét nemnek. A dobószámok között pedig a súlylökés és a kislabdahajítás, továbbá egyetlen ugrószámként a távolugrás. A jó hangulatú izgalmas versenyen, szép eredmények születtek. A legjobb eredményt elérő diákok indulási jogot szerezhettek a megyei atlétikai bajnokságunkra. Azon tanulók, akik aktívan részt vettek a házi versenyen, (akár indulóként, akár segítőként) mindenképpen dicséretben részesülnek, illetve a versenyzők pontokat gyűjthetnek az év sportolója címért folytatott versenyben, az érmes helyezést elérők pedig az áprilisi díjátadó ünnepségen vehetik majd át az érmeiket. A diákjainknak köszönjük a részvételt és a lelkesedésüket, motiváltságukat. Eredménytől függetlenül mindenkinek gratulálunk, kollégáinknak pedig köszönjük a szervezésben és a lebonyolításban nyújtott segítségüket.

A különböző versenyszámokban született eredmények a hajtás után láthatóak.

 

Futószámok:

60 m lány: I. Kovács Kitti

  1.   Bartha Viktória

                   III. Jáger Fruzsina

Indultak még: Szabó Eliza, Tóth Lara, Gyuradinovics Tamara, Tolnai Lara, Farkas Sarolta, Orsós Enikő, Diósdi Amália.

 

 

60 m fiú: I. Omacht Áron

  1. Gyenizse Martin

                III. Kalányos Tibor

Indultak még: Géczi Zsolt, Topolcsányi Ármin, Bogdán Boldizsár, Boós Edvin István, Janthó Márk, Lukács Dominik, Kelemen Kristóf, Tóth Gábor, Koteschel Dániel, Herceg Péter.

 

 

200 m lány: I. Rabnecz Gréta

  1. Varga Vivien

                     III. Szabó Eliza

Indultak még: Jáger Fruzsina, Farkas Sarolta.

 

 

200 m fiú: I. Gyenizse Martin

  1. Omacht Áron

                  III. Kelemen Kristóf

Indultak még: Nagy Lion, Topolcsányi Ármin, Lukács Dominik, Kalányos Tibor, Magyar Bálint, Orsós Attila, Géczi Zsolt,

 

 

800 m lány: I. Szilvás Fanni

  1. Bartha Viktória

                     

 

1000 m fiú: I. Szklenár Gergő

  1.   Reif-Borbély Zoltán

 

 

4×200 m fiú váltó: I. 12. cs. (Omacht Áron., Géczi Zsolt., Tóth Gábor., Kelemen Kristóf).

  1. 8. cs. (Rachler Levente., Magyar Bálint., Herczeg Péter., Debreceni Márk (9.cs.)

                                                                                                                                    

                              

Dobószámok:

súlylökés lány: I. Gyimesi Nóra

  1. Szabó Eliza

                          III. Farkas Sarolta

Indultak még: Féger Dóra, Hörnyéki Annabella.

 

 

súlylökés fiú: I. Omacht Áron

  1.      Neszvecskó Dominik

                       III. Kovács Kevin

Indultak még: Debreceni Tamás, Sógorka Máté, Csonka Mihály, Szekeres Noel, Reif-Borbély Zoltán, Tóth Gábor, Hédl Bence, Géczi Zsolt.

 

 

kislabdahajítás lány: I. Szilvás Fanni

  1. Jáger Fruzsina

                                    III. Berendiás Mirella

Indultak még: Petkó Lili, Selymes Rebeka, Szabó Eliza, Farkas Sarolta, Kozák Mirjam, Kemény Viktória, Szántó Eszter, Lucza Tessza Zoé.

 

 

kislabdahajítás fiú: I. Herczeg Péter

  1. Omacht Áron

                                  III. Orsós Krisztián

Indultak még: Lukács Dominik, Kardos Márkó, Géczi Zsolt, Kalányos Tibor, Orsós Attila, Janthó Márk, Grünfelder Csaba, Orsós Renátó, Fridrik Szebasztián, Szekeres Noel, Csonka Mihály, Pádár Máté tanár úr.

 

Ugrószámok:

távolugrás lány: I. Szilvás Fanni

  1. Rabnecz Gréta

                            III. Orsós Enikő

 

 

távolugrás fiú: I. Herczeg Péter

  1. Tóth Gábor

                          III. Omacht Áron

Indultak még: Orsós Attila, Géczi Zsolt, Kardos Márkó, Ágyik Zétény.