Lájkoljuk a tutit! Ez pedig most nem volt más, mint az ANK Kollégiuma által szervezett Kollégiumi Diákszínjátszók Találkozója.
A facebook rajongó fiatalokat, a mindig chatelőket, a mindig lájkolókat, a valóságban már alig ismerkedőket mutatta be az ANK kollégiumának színjátszó társulata. A fiatalok igazán értették és érezték a darabot, hiszen annak mondanivalójával ők tényleg együtt élnek nap, mint nap. A bátor vagyok, ha van face oldalam álnéven, a mindent merek, ha elbújhatok ebbe a világba érzését őszintén tudták átadni a nézőknek.

Teljesen más produkciót mutatott be a Hajnóczy Kollégium társulata, de mivel ők is örök problémát dolgoztak fel, a szerelmet, természetesen szintén nagy hatást értek el. Molnár Ferenc Keserű mesék a szívről című összeállításában két nagyszerű Molnár darab egybefűzésének lehettünk szemtanúi. A Liliom és Az üvegcipő keserédes szerelmesei, tiszta és egyszerű, időnként keserédesen megmosolyogtató világa magával ragadta a nézőket.
A diákok mindkét produkcióban hallatlan felkészültségről, érdeklődésről, értelmes és kifejező előadásmódról adtak tanúbizonyságot.

A három tagú zsűri, Bogárdi Alíz Bóbita Bábszínház, Papp Zoltán 1-es Gyakorló és Bereczki Lajos Hosszúhetényi Általános Iskola, úgy értékelte a teljesítményeket, hogy amikor középiskolás diákok, akik egymást csak egy kollégiumon keresztül ismerik, arra szánják kis idejüket, hogy színdarabokkal foglalkozzanak, óriási teljesítmény, nagy – nagy öröm. A darabok üzenete átjött, voltak nagyon jó, kiemelkedő „színészi” játékok, jó ötletek a rendezésekben, amelyek arra utalnak, hogy van miért folytatni ezt a munkát a jövőben is!
Gratulálunk a társulatoknak, további jó munkát kívánunk!
Programunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett „NTP-KKOLL-12-P” kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.












































































