Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola

"]

„Versenyben a jogokért” vetélkedő

E-Napló

Keresés


A GIMNÁZIUM

6 fős csapata

országos második helyezést ért el

(meg egy kicsi elsőt is) a „Versenyben a jogokért” vetélkedőn!

Iskolánk 10. A osztályának 6 tanulója, Báldy Alexander, Palócz Márk, Soós Norbert, Stignani Dániel, Széll Tamás és Szűcs Mihály részt vett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által szervezett “Versenyben a jogokért” című vetélkedőn.  Az országból  94 középiskolás csapat indult, akik közül a legjobb összesített eredményt elért 9 csapat vehetett részt a 2014. január 31-én rendezett országos döntőben Budapesten, hogy kiderüljön, melyikük képviselheti hazánkat az uniós verseny nemzetközi döntőjében. 




A verseny ötletgazdája és egyben védnöke, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes nyitotta meg a nemzeti döntőt. Elmondta, hogy a nemzetközi vetélkedő életre hívásának egyik fő célja az volt, hogy az uniós jogokat megismertesse a középiskolás korosztállyal.


A délelőtti feladatok némiképp szétszórták a mezőnyt. Az első és az utolsó csapat között 32 pontra nőtt a különbség. El kellett búcsúznia a versenytől a három legkisebb pontszámot elért gárdának. 





A záró feladat előtt olyan helyzet alakult ki, amire ritkán akad példa országos döntőben: a dobogós csapatok között 1-1 pont volt a különbség: az egriek 288, a soproniak 287, a pécsiek 286 ponttal álltak.




A végső összecsapásban a Nevko Six Pack, akiket tanáruk, Wesley Paines készített fel a versenyre, második helyezést ért el. Felkészülésüket Zombori Judit tanárnő is segítette.


A csapatoknak és a felkészítő tanároknak a díjakat Navracsics Tibor, Zsilinszky Fanni és Perger István, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete kommunikációs vezetője adta át.  


Az újdonsült győztesek még egy szép jelenetet tartogattak a nap végére. Mivel az európai unió a versengés helyett az együttműködésről szól, a verseny szervezői lehetőséget adtak rá, hogy a győztes csapat a nemzetközi döntőre egy további csapattagot válasszon a kiesettek közül. A díjkiosztó után a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium nyertes csapata egy emberként odasétált pécsi riválisukhoz, és bejelentette, hogy közülük választott új tagot Báldy Alexander személyében.