Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola

"]

A Valentin-napi bál

E-Napló

Keresés

A Valentin-napi bál

Úgy véljük, hogy senkit sem sértünk meg azon kijelentésünkkel, hogy:

„Ez volt az év bulija!”

Rendkívül pezsgő és mozgalmas este volt, tele izgalommal és csodás pillanatokkal. A díszítésben mi is részt vettünk, számos kellékkel próbáltuk feldobni a báltermet és a folyosókat. Féltünk, hogy kifutunk az időből, de végül időben elkészültünk. A fotófal, papírszirmok és rengeteg szív fogadta a vendégeket, mikor beléptek az ajtón. Szerencsére a többség a dresszkódnak megfelelő ruhában érkezett, ennyi báliruha, kosztüm, öltöny és körömcipő régen gyűlt össze.

Mindenki izgatottan várta a műsorok kezdetét. Sokakat meglepetésként ért a hastáncos hölgyek bemutatója. A lelkes tapsviharból ítélve a hastáncos csapat minden tagja az egész nézőteret elkápráztatta egzotikus táncával. Ezután következett a társastánc-bemutató. amelyet az iskola egyik diákja táncolt elragadó táncpartnerével. A táncuk dinamikus, romantikus és csodaszép volt. A közönség imádta őket. Ezután következett egy kis kötetlen tánc, aminek hallatára minden szem felcsillant. A régi slágerek felcsendülésekor mindenki megvadulva szaladt a táncparkettre. Aki meg nem, azok a büfében majszolták süteményeiket és kortyolgatták szörpjeiket. A büfében található finomságok és italok mosolyt csaltak még a legmogorvább arcokra is. És az elragadó hölgyek a pult túloldaláról nagy odaadással szolgálták ki a bálozókat. Az ínycsiklandozó kekszek és pogácsák közül azt se tudta az ember, hogy melyiket vásárolja meg. De általában megtömött szalvéták jöttek velünk szembe a folyosón, úgyhogy ez nem okozott nagy problémát a vendégeknek. Eközben lehetett jelentkezni a Szívtáncra, aminek nyereménye egy csodaszép szív alakú torta volt. A kissé kínosan mosolygó versenyzők nagyon élvezték a táncot. Különösen a győztesek. Ezután folytatódott a bulizás és a finomságok fogyasztása. Csak mosolygó arcokkal találkozhattunk ezen idő alatt. Még a tanári kar is belevetette magát a nagy táncba, és diákjaikkal közösen táncoltak a parketten kedvenc retró slágereikre. Nemsokára következett a tombolasorsolás, ahol számos értékes és hasznos vagy furcsa meglepetést nyerhettek azok, akik szerencsés tombolaszámmal rendelkeztek. A nyeremények között volt szabadulószobába szóló jegyek, horgolt táskák, kulcstartók és számos apróság. Miután kiosztották az összes nyereményt, újra felcsendült a zene, és mindenki táncolt tovább.

És végül elérkeztünk az este fénypontjához: A bálkirály és bálkirálynő megválasztáshoz. Rájuk előzetesen szavazhattak az iskola tanulói az egyik folyosón elhelyezett ládába. A végleges eredményt mindenki nagyon várta már. A bálozók mind elfoglalták helyüket a székek között. A jelöltek pedig felsorakoztak a színpadon. Percekig tartó feszült csend telepedett a nézőtérre. Végül hatalmas üdvrivalgással és sikoltozással fogadtuk a bálkirályt és királynőt, akik romantikus lassúzással ünnepelték meg győzelmüket a színpadon. Szerintem csodásan festettek odafenn. Mintha egy amerikai álomba csöppentünk volna. A koronás páros a szám végén mosolyogva intett a vendégek felé, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Így hát jómagam és még jó sok pár lassúzott együtt velük. A szám végén következett az utolsó tombolós negyedóra, ahol mindenki apait-anyait beleadott a táncba. A fények játéka alatt mindenki őrülten ropta barátaival… vagy tanáraival. Majd a bál végén hatalmas tapssal és ujjongással köszöntük meg a főszervezőnek, Dukovits Jankának a bált.

Szerintünk fantasztikus este volt. Tényleg olyan volt, mint egy amerikai romantikus film. És a körülöttünk lévők közül nem egy ember mondta azt, hogy ez volt élete bulija. Ez a party beírhatta magát az ANK történetébe. A hatalmas sikert aratott Valentin-napi bál remélhetőleg innentől minden évben megrendezésre fog kerülni. Így egy új hagyományt teremthettünk iskolánknak.

                                                             Dallos Mira és Rajnai Hanna 11. c