Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola

Hírek

Felsős farsang

Iskolánk felsőseinek is megtartottuk a farsangot. Kiváló jelmezek születtek itt is. Külön öröm volt az osztályszintű, csoportos beöltözés.

Elolvasom

Mobiltelefonok – fontos információk

Kedves Szülők!

A hétfői naptól (2025. február 17.) tanulóink már csak a zárható szekrényekben tárolhatják
telefonjaikat. A szekrények igénylése, nyilatkozatok formájában már korábban megtörtént és a kulcsok átadására is
sor került. Hiányzó tanulóink számára még egyetlen napon, 2025. február 17-én 16:00 – 17:00 között áll
módunkban kulcsot átadni, tekintve, hogy a kulcsok is már csak korlátozott számban állnak
rendelkezésünkre.

Köszönjük megértésüket!

Tisztelettel: Iskolavezetőség

Elolvasom

„Brummogó” szavalóverseny

Február 5-én „Brummogó” szavalóversenyt szerveztünk az alsó tagozaton. A versek szereplői a február 2-i „Medve nap” főszereplői, a medvék voltak. A kicsik igazán ügyesen „elbrummogták” a megtanult verseket. Játékmackóik büszke szemmel nézhettek kis gazdájukra. A versek mellett macis zenét is hallgattunk, de Erdő Ernő bácsi meséjéből kicsit megismertük a medvék igazi életét is. A verseny végén a megérdemelt jutalmak sem maradtak el. Oklevél, érem, könyvjelző is jutott minden kicsi bocsnak!

Elolvasom

Alsós farsang

Idén is megtartottuk iskolánkban a farsangi mulatságot. Sok szép, kreatív jelmezt láthattunk. A szórakozás garantált volt.

Elolvasom

Konduktív mozgásfejlesztés az iskolában

Iskolánkban és gimnáziumunkban egyaránt nagy hangsúlyt fektetünk a konduktív mozgásfejlesztésre, amelyet jól felszerelt fejlesztőtermünk és szakképzett konduktor kollégánk biztosít. A módszert Pető András (orvos-gyógypedagógus) dolgozta ki, és elsősorban olyan gyermekek számára nyújt segítséget, akik központi idegrendszeri sérülések következtében mozgásbeli vagy tanulási nehézségekkel küzdenek.

A konduktív pedagógia komplex fejlesztési szemléletet képvisel, amely nem csupán a mozgáskoordináció javítására összpontosít, hanem a tanulási, kognitív és szociális készségek fejlesztésére is. A módszer aktív részvételre és folyamatos gyakorlásra ösztönzi a gyermekeket, miközben fejleszti az önállóságukat és önbizalmukat.

Iskolánk teljes mértékben akadálymentesített, így a kerekesszékes diákok számára is biztosított az önálló közlekedés. A fejlesztés során a konduktor holisztikus szemléletet alkalmaz, amelyben a testi, lelki és szellemi fejlődést egységben kezeli. A gyermekek egyéni képességeihez igazodva alakítja ki a fejlesztési tervet, amely segíti őket a mozgásban és a mindennapi életben való aktív részvételben.

Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink biztonságos, támogató és inspiráló környezetben fejlődjenek. Hisszük, hogy megfelelő szakmai háttérrel és személyre szabott fejlesztéssel minden gyermek képessé válik adottságainak kibontakoztatására és sikeres integrációjára. Szeretettel várjuk leendő diákjainkat, hogy együtt építsük a jövőjüket egy befogadó és segítő közösségben!

Tekintsék meg a poszt alatt a további képeket!

Elolvasom

OVI-SULI OLIMPIA

Immár harmadik alkalommal került megrendezésre iskolánk és a 3. számú Apáczai Óvoda részvételével az OVI-SULI OLIMPA elnevezésű játékos vetélkedő.
Minden adott volt idén is a jó hangulathoz: sok lelkes gyerkőc, sportos szülők, rengeteg szurkoló és szuper feladatok. Készült hóember, költöztettek a csapatok állatokat, végül fürge kis hernyókká is váltak egy versenyszám erejéig, akik hősiesen leküzdötték az összes akadályt.
Ezen a barátságos megmérettetésen a jutalomérem mellett mindenki rengeteg dolgot nyert még: az élményt, a közösen eltöltött vidám perceket és a csapatként összefogás izgalmát.

Köszönjük szépen,annak aki ott volt és hozzájárult valamilyen módon ,hogy ez a délután jól sikerüljön és szép emlék legyen sokunknak!

Jövőre újra találkozunk!!!

Kérjük tekintsék meg az eseményről készült képeket a posztban!