Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola

Autómentes világnap

Az Autómentes világnap idén vasárnapra esett, így péntekre (09.20.) kapott meghívást iskolánk 4. a osztálya Gradvolt Szilveszter alezredes úrtól, aki már többször tartott balesetvédelemmel kapcsolatos foglalkozásokat intézményünkben a gyerekeknek.
A Mobilitási hét keretében zajló délelőtti programra az Autómentes világnap miatt ingyen utazva érkeztünk az 1. számú, Uránvárosba tartó busszal, és sétáltunk le a Páfrány utcához.

A nap folyamán 4 állomáson fejleszthették tudásukat, ismereteiket és ügyességüket a gyerekek.

Az első helyen a kerékpáros közlekedést gyakorolhatták a tanulóink a szabályos használatot megkövetelő pályán, jelzőlámpákat, táblákat, útjeleket és egymást figyelve.

A második helyen tesztet írhattak a kerékpár kötelező felszereléséről.

A harmadik állomáson egy mentőorvos beszélgetett a tanítványainkkal az elsősegélynyújtás fontosságáról, módjáról, lépéseiről, telefonszámokról, a hívásokról.

Az utolsó állomáson a MÁV dolgozói a vasúti átjárókon való áthaladásról, a közeledés közben látható jelzőtáblákról, a jelzőfényről, a sorompókról beszélgetett a negyedikeseinkkel. Itt zsákbamacskát (cukrot vagy csokit) és kis vasútos tetoválós matricát is kaptak a gyerekek.

A nap végén mindenki kapott az ügyes teljesítményéért egy fényvisszaverő mellényt vagy egy fényvisszaverő hátizsákot. Az nagyszerű élmények mellett ennek is nagyon örültek a gyerekek.

Hazafelé megálltunk a Szilárd Leó parkban játszani, majd újra busszal utaztunk vissza az iskolába.

Köszönjük szépen a lehetőséget és a tartalmas napot a szervezőknek és a segítő felnőtteknek is.