Iskolai rajzpályázat

Részletekért és további képekért kattintsanak az „elolvasom” fülre.
Iskolai rajzpályázatIdén egy új képességüket tehették próbára a gyerekek. Nagy lelkesedéssel és kreativitással vettek részt az alsó tagozatos diákok ,,A nyár királya” című pályázaton. Felső tagozaton ,,Az én fejemben a világ” témát kapták. Minden gyermek alkotása különleges volt, ezért nehéz volt a zsűrinek dönteni a díjazásról. Jövőre is várunk szeretettel minden jelentkezőt!
![]() Részletekért és további képekért kattintsanak az „elolvasom” fülre. Várostörténeti séta – képekkelPécs városának felfedező sétája Pécs városának ismerete, helyismerete szorosan illeszkedik a hon-és népismereti és később
A részletekért és a képekért kattintsanak az „elolvasom” fülre. NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJAJúnius 4-én ünnepeljük a nemzeti összetartozás napját, amely kiemelkedő fontossággal bír a magyar nemzet számára. Ezen a napon méltóképpen emlékeztünk meg arról, hogy mindannyian részesei vagyunk egy nagyobb közösségnek, a magyar nemzetnek. A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára emlékeztet bennünket. Az ünnep célja, hogy kifejezzük az összetartozás és az egység érzését a magyar nemzet körében, valamint megemlékezzünk azokról az eseményekről, amelyek formálták nemzetünk történelmét. Az ünnepi műsort iskolánk 8/B osztályos tanulói adták. A műsort összeállította és a gyerekeket felkészítette: Jakab Gabriella (osztályfőnök) |
Ballagás és tanévzáró ünnepélyKedves Szülők! Ballagási és tanévzáró ünnepélyünket 2025. június 21-én 10:00 órai kezdettel tartjuk az iskola udvarán. Szeretettel várjuk Önöket! Házi labdarúgó bajnokságMegrendezésre került első alkalommal a házi labdarúgó A résztvevő csapatok az osztályokból álltak össze. Így alakult ki 6 csapat, az 5.a, 5.b, 6.a, 6.b, valamint a 7. és a 8. évf. A gyerekek január óta minden hétfő és szerda reggel 7.00 már a sportcsarnokban gyakoroltak és készültek a mérkőzésekre. A mérkőzések pedig március 17-től indultak egészen május 28-ig. Nagyon izgalmas mérkőzéseknek voltunk szemtanúi. Minden mérkőzésen nagy létszámban voltak jelen az iskola tanulói és folyamatosan szurkoltak a csapatoknak. A döntő mérkőzésre kollégáink is lejöttek szurkolni. A Tabella a következőképpen alakult: 1. hely 5.b – 12pont A góllövő listát Szücs Botond 5.b osztályos diák nyerte 11 góllal. A legjobb támadó játékos-díjat Bőhm Krisztián (7.évf.) és Sári Mirkó (6.a) osztályos tanulók nyerték. A legjobb védő játékos Kneip Áron (7. évf.) lett. A legjobb végzős díjat pedig Szentesi Áron kapta. Mindenkinek gratulálunk és köszönjük a részvételt. Jövőre folytatjuk. Szervező: Horváth-Istokovics Laura Bemutatkozik a 2-es iskolaHagyományainkhoz hűen idén is megtartottuk a Bemutatkozik a 2-es iskola programot, ahol lelkes és tehetséges tanulóink mutatták be egyénileg, kis- és nagycsoportos vagy éppen osztályszintű felállásban, hogy mire képesek. Nagyon jól éreztük magunkat! TúraMájusban két szakaszt is megtettünk a kéktúra Tolna vármegyei szakaszán: először Grábócról Kakasdra gyalogoltunk. A csodás napsütéses idő kárpótolt bennünket a sártengerért, amivel megküzdöttünk. Majd két hét elteltével a Sötétvölgyi-tó mellől indulva érkeztünk vissza a kék jelzésre és egészen Szekszárdig mentünk. Mindenkit próbára tett ez a szakasz, de nem adtuk fel: az esőben is rendületlenül meneteltünk. De kárpótolt bennünket a táj szépsége.
Büszkén elmondhatjuk, hogy megcsináltuk!
![]() |
Részletekért és további képekért kattintsanak az „elolvasom” fülre.
Pécs városának felfedező sétája
Pécs városának ismerete, helyismerete szorosan illeszkedik a hon-és népismereti és később
az állampolgári ismeretek tantárgy tananyagához. Tanulóink helyismerete bővül nemcsak a
tanórákon, hanem múzeum-látogatásokon, vetélkedőkön és szakkörökön is. Ezért fontosnak tartom,
hogy ellátogassunk Pécs belvárosába és várostörténeti sétánk során a főbb nevezetességeket
megismerjék diákjaink.
A részletekért és a képekért kattintsanak az „elolvasom” fülre.
Kedves Szülők!
Ballagási és tanévzáró ünnepélyünket 2025. június 21-én 10:00 órai kezdettel tartjuk az iskola udvarán.
Szeretettel várjuk Önöket!
Megrendezésre került első alkalommal a házi labdarúgó
bajnokság.
A résztvevő csapatok az osztályokból álltak össze. Így alakult ki 6 csapat, az 5.a, 5.b, 6.a, 6.b, valamint a 7. és a 8. évf. A gyerekek január óta minden hétfő és szerda reggel 7.00 már a sportcsarnokban gyakoroltak és készültek a mérkőzésekre. A mérkőzések pedig március 17-től indultak egészen május 28-ig. Nagyon izgalmas mérkőzéseknek voltunk szemtanúi. Minden mérkőzésen nagy létszámban voltak jelen az iskola tanulói és folyamatosan szurkoltak a csapatoknak. A döntő mérkőzésre kollégáink is lejöttek szurkolni.
A Tabella a következőképpen alakult:
1. hely 5.b – 12pont
2. hely 7.évfolyam – 10pont
3. hely 6.a – 9pont
4. hely 8. évfolyam – 6pont
5. hely 5.a – 4pont
6. hely 6.b – 1pont
A góllövő listát Szücs Botond 5.b osztályos diák nyerte 11 góllal. A legjobb támadó játékos-díjat Bőhm Krisztián (7.évf.) és Sári Mirkó (6.a) osztályos tanulók nyerték. A legjobb védő játékos Kneip Áron (7. évf.) lett. A legjobb végzős díjat pedig Szentesi Áron kapta. Mindenkinek gratulálunk és köszönjük a részvételt. Jövőre folytatjuk.
Szervező: Horváth-Istokovics Laura
Segítők: Gaál Tamás és Nagy Attila
Június 4-én ünnepeljük a nemzeti összetartozás napját, amely kiemelkedő fontossággal bír a magyar nemzet számára. Ezen a napon méltóképpen emlékeztünk meg arról, hogy mindannyian részesei vagyunk egy nagyobb közösségnek, a magyar nemzetnek. A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára emlékeztet bennünket. Az ünnep célja, hogy kifejezzük az összetartozás és az egység érzését a magyar nemzet körében, valamint megemlékezzünk azokról az eseményekről, amelyek formálták nemzetünk történelmét. Az ünnepi műsort iskolánk 8/B osztályos tanulói adták.
A műsort összeállította és a gyerekeket felkészítette: Jakab Gabriella (osztályfőnök)
Hagyományainkhoz hűen idén is megtartottuk a Bemutatkozik a 2-es iskola programot, ahol lelkes és tehetséges tanulóink mutatták be egyénileg, kis- és nagycsoportos vagy éppen osztályszintű felállásban, hogy mire képesek.
Nagyon jól éreztük magunkat!