Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is.”
Kodály Zoltán
Kórusunk Angeliné Somosi Ilona tanárnő irányításával működik. Tagjai iskolánk tanulói negyedikesektől nyolcadikosokig.
Az ének-zenei nevelési programjuk fontos része a színvonalas kórusmunka megvalósítása.
Fontos feladatuknak tartják az iskolai ünnepélyeken való részvételt, valamint iskolánk méltó képviselését a város különböző rendezvényein. Rendszeresen részt vesznek az Éneklő ifjúság hangversenyeken, ahol évről-évre minősíttetik magukat. Boldog tulajdonosai két „Arany fokozatnak” és egy „Arany fokozat diplomával” minősítésnek.
A kórus tagjai nem csak akkor vannak együtt, ha „dolgozni”vagy szerepelni kell. Szívesen járnak együtt kirándulni és évente kórustáborban vesznek részt. Sikerült eljutniuk a Magyar Állami Operaházba, igaz,egyelőre nézőként. Puccini: Bohémélet című operáját nézték és hallgatták meg. Rendszeres látogatói a Filharmónia Társaság által szervezett Ifjúsági hangversenyeknek és természetesen a Pécsi Nemzeti Színház előadásait is szívesen látogatják.