Gyorslinkek (intézményegységek)
Intézményegységek
Hasznos linkek
Támogatóink
Tehetségműhelyeink
2011. október 10.

ÉRTSD A TERMÉSZETET!  A címe és a mottója annak a tehetséggondozó műhelynek, amelyet Dr. Berkes József, a PTE nyugalmazott tanára vezet tehetséges diákoknak. Az első megbeszélést tegnap tartották az Apáczai Nevelési Központban.

A program célja, hogy a tanárok és a pszichológiai teszt alapján ezen a téren tehetséges gyerekek másfajta ismeretekre, képességekre tegyenek szert, mint amelyekre a mindennapi tanórákon tehetnek. Fontos, hogy fokozzák a gyerekek természettudományok iránti érdeklődését, fejlesszék megismerési képességüket, a problémamegoldó és a gyakorlati képességeiket. Kibontakozzon a kreativitásuk, az átlagtól eltérő gondolkodásmódjuk is kialakuljon, de emellett megvalósuljon a különböző természettudományos tárgyak közötti koordináció a szemléletükben, és ismerjék meg az önálló tanulás és kutatás módszereit. 

 

Dr. Berkes József egy pályázatnak köszönhetően korábban már két kurzusban is - egy 30 és egy 60 órás foglalkozás során - már foglalkozott tehetséges gyerekekkel, akik közül két kiemelkedő tanuló országos versenyt is nyert a természettudományos tárgyakhoz kapcsolódóan. Az itt szerzett tapasztalatok és eredmények ösztönözték most arra, hogy folytassa a munkát, azaz 5. osztályos tehetséges diákokat indítson el a természet megértésének útján. Itt egy-egy komplex jelenség tanulmányozásával, pl. természeti katasztrófák, mint pl. a cunami, vagy a földrengés stb., vagy a gyerekeket is érdeklő éghajlatváltozás hatásai milyen természeti törvények következménye, hogyan függenek össze egymással, milyen törvényszerűségek mentén zajlik. Ilyen érdekes módon kapcsolódnak hozzá aztán a fizika és a kémia alapvető elemei, számításai, a biológia és a földrajz alapvetései és persze a matematika elméletei.  

 

A tehetséggondozó műhely most pályázati forrás nélkül, az ő, valamint a gyerekek és szüleik elkötelezettsége, kitartása és támogatása révén valósul meg.

 

A programban olyan kérdésekre keresik majd többek között a választ, hogy lehet-e szitában vizet szállítani, hogyan lehet energiát előállítani, hogyan kommunikálnak az állatok, de meglátogatják majd a helyi meteorológiai állomást, és megnézhetik, hogyan veszik a mintákat és elemzik azokat a bűnügyi laborban.

 

A mostani műhelyben 15 pécsi tehetséges ötödikes diák fogja majd ezekre a kérdésekre keresni a választ, akik az ANK-ba, a PTE I-es Gyakorlójába, a Református Általános Iskolába, a Mezőszél Utcai illetve az Árpád Fejedelem iskolába járnak. Ők most szeretik, de hamarosan már érteni is fogják a természetet!

 

< vissza