Gyorslinkek (intézményegységek)
Intézményegységek
Hasznos linkek
Támogatóink
Tehetségműhelyeink
2011. szeptember 28.

A pécsi ANK (Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ) Akkreditált Tehetségpontban találkoztak a régió Tehetségpontjainak képviselői, akik az együttműködésben, egymás támogatásában látják a tehetségek segítésének sikerét.

 

A tehetségek segítésén belül külön foglalkoztak a roma tehetségek támogatásával annak apropóján, hogy létrejött Magyarországon a Roma Tehetségsegítő Tanács, ennek egyik alapítója Csovcsics Erika, a Csányi Alapítvány munkatársa. Mint elmondta, egészen széles társadalmi spektrum fog össze a roma tehetségek segítésére. Intézmények, magánszemélyek fogalmazták meg, hogy hogyan lehet - kell, a roma tehetségeket támogatni. A felismeréstől a programokon át az anyagi támogatásig, és természetesen az utánkövetésig mindenkinek szerepe van ebben. Fontos, hogy nem felzárkóztatásról van szó, hanem tehetségsegítésről. A Roma Tehetségsegítő Tanács felismerte - mondta Csovcsics Erika, hogy össze kell fogni a különböző szervezeteknek és pályázni kell ahhoz, hogy pénz is legyen a tehetséggondozásra.

 

A Magyar Tehetséggondozó Társaság az egyik olyan szervezet, amely segíti a tehetségpontok szakmai munkáját. A társaság országos konferenciáján részt vett Turi Katalin, az ANK főigazgatója is, aki úgy véli a Dél-Dunántúlon meg kell erősíteni a társaság bástyáját, azaz erős hálózatot kell kiépíteni, és szorosan együtt kell működniük a regionális tehetségpontoknak. Mivel jelenleg kevés a tehetségprogramokat támogató pályázat, ez az összefogás segítheti, hogy akár képzések, akár mentorok révén segítsék a tehetségeket. Azért persze lesznek tehetségeket támogató pályázatok, ezeket ősszel írják majd ki a szakintézmények.

 

Bauer Nóra, a Minerva Könyvtár igazgatója és a többi résztvevő is úgy gondolta, hogy Pécsnek szüksége van egy tehetség-staratégiára.  Az igazgatónő szerint, ha az előző tehetségprogramokat minden tehetségpont összefoglalná, és ez a város kulturális bizottsága elé kerülne, láthatnák a döntéshozók, hogy mely szervezetek, mennyit fáradoznak azért, hogy a szürkeállomány ne vesszen el, sőt!!! Ha ennek kapcsán a város nem is ad pénzt a tehetséggondozásra, azért jelzés értékű a fenntartó felé, hogy pályázat esetén egy önrészt, vagy esetleg utófinanszírozás esetén egy támogatást bizony érdemes odaítélni. Mellesleg több megyei jogú városnak, például Miskolcnak már több éve van tehetség-stratégiája.