Idén 7. alkalommal várja a matematika iránt érdeklődőket, az e tárgyban tehetségeket tudásuk összemérésére az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ.

A verseny célja:
- versenyzési lehetőség biztosítása
- kitekintés az országhatárokon túlra
- tehetségek felkutatása
- a határon túli magyar anyanyelvű matematikatanárok szakmai tapasztalatcseréje
A VII. Apáczai Matematika Kupa nemzetközi verseny résztvevői pécsi, Pécs környéki, valamint határainkon túli magyar iskolák hetedikes és nyolcadikos diákjai. Összesen körülbelül 90 diák fog versenyezni 3 fős csapatokban, de természetesen egyéni győzteseket is hirdetünk.
A határainkon túli iskolákból idén 6 csapat és néhány egyéni résztvevő, összesen 19 gyerek és 8 kísérő érkezik a Vajdaságból (Csantavér, Nagybecskerek) és Erdélyből (Margitta).
A versenyen külön-külön díjazzuk a 7. és a 8. évfolyam első három helyezett csapatát, mindkét kategóriában a három egyéni helyezettet, valamint átadjuk a vándorserleget a két első helyezett csapat közül annak, amelyik több pontot szerzett.
Tavalyi győztesek csapatban:
7. évfolyam: Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium
8. évfolyam: Janus Pannonius Gimnázium, és ők vitték el a kupát is.
A margittaiak 8. évfolyamon másodikak, a nagybecskerekiek a 7. évfolyamon harmadikak voltak 2010-ben.
Korábbi feladatsorok:
A 2008-as IV. Apáczai Kupa nyolcadikos feladatai és megoldásai
A 2008-as IV. Apáczai Kupa hetedikes feladatai és megoldásai
A 2009-es V. Apáczai Kupa hetedikes és nyolcadikos feladatai megoldásokkal
A 2010-es VI. Apáczai Kupa nyolcadikos feladatai és megoldásai
A 2010-es VI. Apáczai Kupa hetedikes feladatai és megoldásai

