Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola

Hírek

Segítséget kérni nem ciki!

Már biztos minden kollégista tudja, hogy elbúcsúztunk  korábbi pszichológusunktól, Dr. Gyerjabin Vlagyimirtól. De nem kell aggódnunk, nem maradunk gondoskodás nélkül.  Kiss Emőke – az új lélekgyógyászunk – szívesen segít. Vele készítettük a következő interjúnkat.

Elolvasom

Halak, rettegjetek!

A kollégium lelkes horgászai idén is nagy zsákmányra, no meg egy jó kis együttlétre számítanak a Malomvölgyi-tó kies partján.

Elolvasom

Segítség a legkisebbeknek

Kollégiumunk lelkes diákjai Egressy Sándor tanár úr irányításával segítséget nyújtottak a Csoda Bölcsőde udvarának rendbetételéhez.

Elolvasom

„ LEGYEN RÁ ENERGIÁD”

November 15-én jelentős állomásához érkezett kollégiumunkban a Szilágyi Zoltán tanár úr által több éve lelkesen szervezett környezetbarát és energiatakarékos szemléletformálás. Ezen a napon diákjaink egy vetélkedő keretében mérték össze a témával kapcsolatos tudásukat.

Elolvasom

PÓTOLHATATLAN SZECSKAAVATÓ

Mint minden évben, idén is megszerveztük azt a rendezvényt, ami talán minden diák egyik kedvence, a szecskaavatót. 

Muskát Leila és Bálint József írása