Nagyszerű rendezvény színhelye volt 2010. március 27-én, Budapesten a Millenáris Teátrum. A Magyar Géniusz Projektiroda először szervezett országos tehetségnapot.
A ma már több mint 200 Tehetségpont 2-2 fővel képviseltette magát a rendezvényen, ahol a határon túli Tehetségpontok képviselőivel együtt 600-nál is több résztvevője volt a találkozónak.
Nálunk a labda! E felkiáltással nyitotta meg a rendezvényt Bajor Péter projekt menedzser. Polonkai Mária a tehetségsegítő gyakorlatok, a tehetségtérképek elméleti és módszertani alapjairól, Rajnai Gábor a Tehetségpontok együttműködésének lehetőségeiről, fontosságáról, Mentler Mariann az új tehetségügyi képzésekről beszélt.
Pappné Gyulai Katalin oktatási osztályvezető a sokszínűség jegyében bemutatta a Debrecen város tehetségprogramját, Gózon Ákos a tehetségekkel kapcsolatos közvélemény-kutatásról tájékoztatta a jelenlévőket. Szilágyi Zsuzsa ismertette az újonnan indult Magyar Géniusz Portált (www.geniuszportál.hu), mely éppen úgy, mint a www.tehetsegpont.hu szintén a Tehetségpontokról, a tehetségekről, az eredményes módszerekről, a jó gyakorlatról szól.
Összefogás a tehetségekért ünnepi konferenciával folytatódott a program. Elsőként Sólyom László köztársasági elnök köszöntötte a jelenlévőket. A jóravalóság ünnepe címet viselő beszéd a Magyar Géniusz Portálon teljes egészében megtalálható.
Hagyomány és sokszínűség címmel Csermely Péter magvas előadása következett, ami teljes terjedelmében szintén olvasható a Magyar Géniusz Portálon.
Ezután Balogh László a legjobb hazai tehetséggondozó gyakorlatokról, a tehetségügy szakmai és képzési irányairól, Hudecz Ferenc a tehetséggondozás a felsőoktatásbeli lehetőségeiről, Orsós Andrea egy hátrányos helyzetű tehetséges gyerek példáján mindnyájunk óhaját fogalmazta meg: Egyetlen tehetség se vesszen el!
Sarka Ferenc a Nemzeti Tehetség Program és a Nemzeti Tehetség Alap újabb pályázati várható lehetőségeit ismertette.
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „A Tehetség Szolgálatáért" kitüntetést két kategóriában adományozta. Kormos Dénes, a tehetségügy elkötelezettjeként, valamint H. Nagy Anna, (a szakszerű tehetséggondozást megvalósító továbbképzésekért) és Haáz Sándor (a gyermek filharmónia létrehozásáért) életműdíjban
részesültek.
A délutáni Tehetségfesztivált Csermely Péter nyitotta meg, melynek keretében bemutatkoztak a „Mester és
tanítványa" pályázat legjobbjai. A szakmai zsűri döntése és az internetes szavazás alapján negyedik helyezést ért el a Pécsi ANK-ból Iván Katalin (a mester) és Forró Fruzsina (leánya, tanítványa). Zongorán négykezest, illetve fuvolajátékot édesanyja zongorakíséretével mutatott be Fruzsina, valamint felkérésre zongorán kísért egy másik díjazottat is. Hatalmas sikert arattak.
A szombati Tehetségnap előtti napon a Magyar Géniusz Projektiroda két helyszínen a tehetségekkel kapcsolatos 10 órás képzést szervezett. Az ANK Tehetségpontból Turi Katalin a „Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban", Pethő József a „Tehetséggondozás matematikai statisztikai alapjai" és Berkes József a dr. Gyarmathy Éva által vezetett „Beilleszkedési nehézségek, alulteljesítő tehetségek programon vettek részt.
A régiónkból tudomásunk szerint Tehetségpontunkon kívül a Baranya-Sakk Utánpótlásnevelő és Versenyeztető Egyesület, a Csányi Alapítvány, a kaposvári, nagybajomi és pécsi Közösségi Háza, a Hajnóczi József Kollégium, a Művészeti Gimnázium, valamint a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, a szekszárdi Garay József Gimnázium Tehetségpontjainak képviselői vettek részt.
A nagyszerű, kétnapos rendezvény jól szolgálta a résztvevők pozitív szemléletének mélyítését, a hálózatok további erősítését, újabb barátok, szakemberek megismerését, ismereteink gyarapodását.

