Gyorslinkek (intézményegységek)
Gimnázium
Elérhetőségek
»
Webes szolgáltatásaink
2012. január 17.

Továbbtanulási tájékoztatót tartottak az ANK színháztermében 17-én délelőtt, a Pécsi Tudományegyetem kari képviselői, gimnáziumunk utolsó éveseinek.

Idén közel 110-en érettségiznek majd az ANK Gimnáziumában, valamennyien szeretnének továbbtanulni vagy egy egyetemen, vagy valamilyen felsőfokú szakképzést nyújtó intézményben. A több éves hagyományoknak megfelelően, a helyi tudományegyetem bemutatta a diákoknak mit is tudnak nyújtani a felvételizőknek, illetve a hallgatóknak.
Az általános tájékoztató után, ahol röviden ismertették a PTE összes karát, a diákok egyéni érdeklődésére az egyes szakokról, a képzésekről a kari képviselők, fiatal oktatók, egykori és jelenlegi hallgatók adtak információkat.

 

 

Dr. Varga Lajosné, az ANK Gimnázium igazgatóhelyettes elmondta, hogy bár a végzősök közül sokan választanák a közgazdasági kart, vagy az angol nyelvű közgazdászképzést, idén erre keveseknek lesz lehetősége az államilag finanszírozott kereten belül. A jogi kar, a politológia, a média szintén nagyon népszerű a diákok körében, ám ezen szakok esetében is újra kell gondolniuk többeknek a jelentkezésüket. Ezek esetében is hasonló ugyanis a helyzet, vagyis az államilag finanszírozott létszámokat markánsan lecsökkentették a döntéshozók, a fizetős helyek árát pedig megemelték, országos szinten, amely természetesen érinti a PTE-t is. A tendencia nyilván annak az eredménye, hogy a gazdasági helyzet, a majdani munkalehetőségek ezt kívánják meg, azoknak a fiataloknak azonban, akik most tanulnak tovább, ez nehézséget okozhat, hiszen két éve már fakultáción csiszolják azt a tudást, amivel felvételizni szerettek volna, az akkor kiválasztott karra, szakra.
Továbbra is jó helyzetben vannak azok a diákok, akik kiváló eredményt érnek el az angol kéttannyelvű oktatás során angolból. Ugyanez a helyzet az informatika szakos tanulók esetében is, természetesen itt is a jól teljesítőkről beszélünk, teszi hozzá az igazgatóhelyettes asszony, ők évek óta a Pollack Műszaki Karon tanulnak tovább informatika szakon, a visszajelzések szerint sikerrel veszik az akadályokat, és nemcsak az egyetemen, hanem az elhelyezkedés tekintetében is.
Gimnáziumunk tanárai mindenkire, egyenként odafigyelnek, igyekeznek a diákokkal és a szülőkkel közösen kialakítani a lehető legjobb továbbtanulási folyamatot. Erre példa, hogy az utóbbi években, nyilván az egyetem jó marketing munkájának köszönhetően, egyre többen jelentkeznek az Egészségtudományi Karra is. Akiket nem vesznek fel, de eltökéltek, azoknak javasolják, hogy az egészségügyi szakképzés valamelyik ágát válasszák addig is, amíg újból megpróbálják az egyetemet.
A cél, fogalmaz a gimnázium helyettes vezetője, hogy minden végzős megtalálja azt az utat, amelyen elindulhat, és a későbbiekben kiteljesedhet.

 

< vissza