Pécsett, az ANK Gimnáziumának tanulói is részesei lehettek annak a közös élménynek, amelyet Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész indított el még 2007/2008-ban, mikor is egy 12 részes konferencia apropóján összeállította a 12 legszebb magyar vers listáját, majd felkérte az első konferencia után Jordán Tamást, hogy szavalja el Pilinszky János Apokrif című versét.
Erre a felkérésre válaszolta azt a művész, hogy mi lenne, ha megtelne a szombathelyi Weöres Sándor Színház diákokkal, és ők mondanák el kórusban a költeményt. „Hangokból felépült egy katedrális" - így fogalmazott akkor Jordán.
A kezdetektől már számos helyen, több ezer diák szavalt együtt annak érdekében, hogy az irodalom élmény is legyen a számukra. Jordán Tamás úgy gondolja, miközben egyre kevesebb a diákoknak az idejük az irodalomra, és egyre inkább tantárggyá, mégpedig nehéz tantárggyá válik számukra, az ilyen közös élmények felerősíthetik azt az érzést, hogy az irodalom szép, gyönyörködtető. Sőt, hogy a versmondás még öröm is lehet. Dr. Fűzfa Balázs pedig úgy fogalmazott még 2007-ben, hogy „A 12 legszebb magyar vers"-projekt olyan eseménysorozat, amellyel megpróbálják visszacsempészni a közvélemény és a diákok tudatába az irodalmat. Azt, hogy ez fontos dolog, mert egyszerűen élni segít.
A délelőtti ünnepségen Jordán Tamás mesélt arról, hogyan szavalt 600 diák Radnóti emlékére Abdánál, ennél is többen Nagyváradon, ahol Ady Endre emlékére együtt mondták el a Kocsiút az éjszakábant, de szavalták már az Apokrif, a Szondi két apródja, az Esti kérdés, a Levél a hitveshez, a Hajnali részegség és a Ki viszi át a szerelmet? című költeményeket is.
![]() |
![]() |
Jordán szuggesztíven áll a fiatalok előtt, miután elmesélte mi indította a nagy közös szavalásokra, hogy milyen érzés mondjuk Abdán, Kisújszálláson vagy a drégelyi várrom lábánál, szavalni, játékosan indítja az itteni közös szavalást. Először csak, mintegy karmesteri intésre együtt kell számolniuk a diákoknak. Majd ezt hangosabban, gyorsabban, mérgesebben, szerelmesen, és így lassan megteremtődik a hangulat. Kezdik Lackfi János mai szerző költeményével, folytatják József Attilával és Radnótival. Jordán szenvedélyesen instruálja, vezényli a lassan megnyíló több száz diákot, akik egyre jobban figyelnek, és egyre lelkesebben mondják a verseket.
Igazi karácsonyi ajándék volt ez az együttlét.
„A 12 legszebb magyar vers"-konferenciák és könyvek tervezett sorrendje
1. Petőfi Sándor: Szeptember végén (Koltó) - 2007. ősz
2. Pilinszky János: Apokrif (Szombathely-Bozsok-Velem) - 2008. tavasz
3. Arany János: Szondi két apródja (Szécsény-Drégelypalánk) - 2008. ősz
4. Babits Mihály: Esti kérdés (Esztergom) - 2009. tavasz
5. Radnóti Miklós: Levél a hitveshez (Pannonhalma-Abda) - 2009. ősz
6. Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség (Újvidék-Budapest) - 2010. tavasz
7. Nagy László: Ki viszi át a szerelmet? (Ajka-Iszkáz) - 2010. ősz
8. Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában (Érmindszent-Nagykároly) - 2011. tavasz
9. Berzsenyi Dániel: A közelítő tél (Egyházashetye-Nikla) - 2011. ősz
10. Vörösmarty Mihály: A vén cigány (Székesfehérvár) - 2012. tavasz
11. József Attila: Eszmélet (Budapest, vasúti pályaudvar) - 2012. ősz
12. Weöres Sándor: Valse triste (Csönge-Szombathely) - 2013. tavasz



