Első helyezést ért el az ANK Gimnáziumának Beszélni nehéz körének csapata!
![]()
A Péchy Blanka és Deme László emlékére rendezett országos anyanyelvi versenyen a nyelvi játékok kategóriában bizonyított Bérces Noémi, Gombkötő Béla, Horváth Nikolett és Katona Krisztina. Felkészítőjükkel, Minárik Tamás tanár úrral beszélgettem a versenyről, előtte azonban néhány szó a Péchy Blanka által indított kezdeményezésről, a Beszélni nehéz mozgalomról.
A szép magyar beszéd első országos versenyét 1966-ban szervezték meg, az ország középiskolai tanulóinak körében. Ez volt a Kazinczy-versenyek indulása.
A versenyek kiírását és megrendezését Péchy Blanka 1960. évi Kazinczy-alapítványa tette lehetővé. 1976-ban indultak - Péchy Blanka és Deme László kezdeményezésére - a Beszélni nehéz! - adások a Magyar Rádióban. Ezek, a rádióműsorokban elhangzott, a kiejtés tekintetében ügyetlen mondatokat elemeztek, valamint ugyanilyen feladatokat adtak a hallgatóknak. A műsor nyomán az iskolákban sorra alakultak a Beszélni nehéz! - körök. A műsort a Magyar Rádió 2007-ben megszüntette, de szerkesztőinek kérésére a Katolikus Rádió lehetőséget adott a folytatására. E műsorok hatására az országos döntők több feladattal bővültek.

A jelenlegi versenyről így ír Bognár Balázs, az Anyanyelvápolók Szövetsége honlapján, a www.anyanyelvapolo.hu.
„A hagyományos Péchy Blanka - emléknapot immár huszonharmadik alkalommal rendezték meg 2011. december 3-án, a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakközépiskolában. Ám ezúttal a tiszteletadás és a méltó emlékezés jeléül Deme László nevét is felvette a rendezvény.
A megnyitón Deme Lászlóra emlékezve, a Duna Tv Tálentum című műsorának róla szóló részét nézték meg a versenyző diákok és tanáraik. A filmben bemutatott életképek hűen ábrázolták a nemrégiben elhunyt professzor úr emberségét és természetességét.
A megnyitót követően, 11 órától megkezdődtek a versenyek. A hagyományhoz híven helyesírási, kiejtésjelölési, szépkiejtési, vers- és prózamondó, valamint nyelvi játékok kategóriában indulhattak a versenyzők. Idén is sokan jöttek el versenyezni, ám a legnépszerűbb most is a nyelvi játék volt, ahol olyan 4 fős csapatok képviselték az iskolákat, amelyekben Beszélni nehéz!-szakkör működik."
A legnépszerűbb kategóriában tehát az ANK Beszélni nehéz körének tagjai lettek az elsők! A szereplésről, a verseny kulisszatitkairól Minárik Tamás tanár urat, a diákok felkészítőjét kérdeztem.
- Mióta vesznek részt a pécsi ANK-s diákok ezen a versenyen?
- 2002. óta megyünk az országos Péchy Blanka emlékversenyre. Nagyon népszerű ez a Beszélni nehéz körök tagjai között. Nem csak nálunk, az egész országban.
- Hányan vettek részt az idei megmérettetésen?
- Kicsit kevesebben, mint az előző években. A válság hatása itt is érződik. Idén először volt arra példa, hogy a rendezvényt szervező Anyanyelvápolók Szövetsége megkérdezte kinek probléma elutazni a versenyre. Bizony voltak, akiknek ez most gondot okozott. 16 iskola 4 fős csapatai vettek részt a mi kategóriánkban, vagyis az anyanyelvi játékokban.
- Mire készülnek fel a gyerekek, mit gyakorolnak egész évben, hogy aztán ők legyenek az ország legjobbjai?
- Konkrétan nem lehet felkészülni egy ilyen versenyre. Tréningezni lehet, azaz sok ehhez kapcsolódó feladatot megoldani. Szókincsbővítéssel foglalkozunk, nyelvi játék típusokkal ismerkedünk, a látókörüket szélesítjük. Ezek a legfontosabbak. A szakkörök éppen ezért játékosak, színesek.
- Milyen típusú feladatokkal lehet elérni azt, hogy a diákok szeressék az anyanyelvüket és magas szinten tudják azt használni?
- Mondok egy konkrét példát. Itt van az a szó, hogy szerelem. Hány szót tud ebből alkotni, úgy, hogy a szó betűi, elemei, sorrendje ne változzanak. Ez egy könnyű példa, de ebből is jó leszűrhető, hogy műveltnek, jó észjárásúnak, gyorsnak kell lenni. De eszembe jutott egy másik példa is. Például színekkel kellett kifejezni egy meghatározást - Sopron környéki szőlőfajta - „kék"frankos. Régies elnevezése az asszonynak - „fehér"cseléd.
- Nehéznek találják ezeket a versenyeket a gyerekek?
- Lehet, de az első megjegyzésük az volt, hogy nagyon élvezték, nagyon szeretik. Nem volt könnyű, szoros volt az élmezőny. Nekünk 81 pontunk lett első helyezettként, az utánunk következő második helyezést elért csapat 76 pontot gyűjtött.
- Mi döntött, mitől a legjobb az ANK csapata?
- Okosak, gyorsak, sokat gyakorolnak. Rengeteget számít az ügyesség, az, hogy már rááll az agyuk ezekre a játékokra. Nagyon jól össze tudnak dolgozni. Jó csapat! 11. a és 11. b osztályosok, nem egy osztályba járnak, de együtt sikeresek.
- Miután már több éve járnak a Beszélni nehéz szakkörbe a diákok mi a tapasztalat, továbbtanulásuknál számít, hogy többet foglalkoztak az anyanyelvvel?
- Jellemzően igen. Persze mindig vannak olyanok, akik egészen más pályát választanak, de úgy gondolom az anyanyelvvel való foglalkozás nekik is használ. Bátrabban, választékosabban, szebben fejezik ki magukat, ez pedig az élet minden területén hasznukra válik.

