Harmadik olimpiájára készül a 2010-ben a szurkolók által a legszebb hazai sportolónőnek választott úszónő. A Metropol című újságban ma megjelent cikket olvashatják itt, az ANK úszóklub versenyzőjével.
Honnan hová?
– A dél-afrikai Durbanben töltöttünk három hetet, aztán öt napot voltunk Magyarországon, most pedig Floridában készülünk.
Még Pesten érte a hír, hogy Antwerpen helyett májusban Debrecen rendezi az Eb-t.
– Eddig két margitszigeti kontinensviadalon vettem részt, mindkettő hatalmas élményt jelentett. Ez az év az olimpiáról szól, de egy Eb sem lehet mellékes esemény, főleg, ha Magyarország rendezi.
Hogy viseli a hosszú edzőtáborokat?
– Mivel meleg égövre utazunk, szívesen megyek. Igaz, nem nyaralunk, hanem edzünk és edzünk.
Van kedvenc helye?
– Most Miami mellett dolgozunk. Októberben már jártunk itt, akkor nagyon tetszett a környék. Jó, hogy visszatérhetünk.
Azt mondják, a hosszabb összezártság a jó barátságokat is kikezdheti.
– A Jövő SC-Veoliával készülök, s általában Verrasztó Evelynnel és Mutina Ágnessel kerülünk egy szobába. Azonos korosztály vagyunk, kedveljük egymást. Nem állítom, hogy nincsenek apróbb konfliktusok, de összességében jól megvagyunk.
Ez már a harmadik olimpiája. Nagyon másként készül Londonra, mint készült 2004-re?
– Ég és föld a kettő! Athén idején 15 éves voltam. Belecsöppentem az olimpiai forgatagba, szinte fel sem fogtam, mi történik velem. Pekingben már sokkal jobban tudtam saját magamra, a feladataimra összpontosítani. Most pedig végképp tudatosan teszem a dolgomat.
Megszokta már, hogy plakátokon vagy címlapokon láthatja viszont saját magát?
– Dehogy! Az uszodában nőttem fel, nekem a víz a természetes közegem. Ugyanakkor szívesen veszek részt fotózásokon is, ha az időm azt engedi.
Megvan még az első érme?
– Amit síelőként nyertem? Persze. Sokáig más érmek és kupák társaságában kinn volt a szobámban, de egy felújítás miatt egy dobozba került.
Londonba visz-e magával fényképezőgépet?
– Mindenhol van nálam kamera. Szeretem megörökíteni a helyszíneket, ahol megfordulok.
Az olimpián milyen fényképek készülnek majd önről?
– Szeretnék döntőbe jutni, s már nem csak váltóban. A pontszerzésnek nagyon örülnék.
London nem a mediterrán éghajlatáról ismert, Rióban viszont csodás a nyár…
– Addig szeretnék úszni, amíg örömömet lelem benne, s képes vagyok lefaragni a másodperceket. Levelezősként másodéves vagyok a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola emberi erőforrás szakán – igaz, nehezen tudom elképzelni magam HR-esként. Ma még minden az uszodához köt.
Névjegy: Jakabos Zsuzsanna
Született: 1989. április 3., Pécs
Klub: ANK Úszóklub
Versenyszáma: 400 m vegyes, 200 m pillangó, 4x200 m gyorsváltó
Legjobb eredményei: olimpiai 6. (2008: 4x200 m gyorsváltó), vb-5., (2011: 4x200 m gyorsváltó), Eb-2. (2010: 200 m pillangó), 2x rövidpályás Eb-1. (2010: 200 m pillangó, 400 m vegyes), 10x magyar bajnok, az év úszója (2005)
Az eredeti cikk itt érhető el.

