Gyorslinkek (intézményegységek)
Kezdőoldal
Főmenü
Elérhetőség, kapcsolat
Felnőttképzési és Szakmai Szolgáltatás
»
GYIK
»

Archívum

A nyelvi előkészítő osztályok, valamint a két tanítási nyelvű középiskolák 9. osztályos, előkészítő évfolyamra járó tanulói részére 2012-ben is megrendezzük immár 7. alkalommal az Apáczai Matematikaversenyt.

A tehetségekről lesz szó az Apáczai Nevelési Központ Színháztermében, november 16-án.

8. Apáczai Szakmai Napok

Az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ 2011. március 21. és 26. között 8. alkalommal rendezi meg a Szakmai Napok programsorozatát.

2010. február 26.

A technika fejlődésének köszönhetően ma már vannak olyan defibrillátorok, melyek biztonsággal felismerik azt a halálos ritmuszavart, amelyet nem egészségügyi képzettségű segítségnyújtók is használhatnak. A hirtelen szívhalál bekövetkezése esetén az újraélesztéshez használt külső fél automata defibrillátort nyilvános helyen kihelyeztük, amelynek üzemeltetése kiképzett munkatársainkkal biztosított.

Helye: ANK Sportegység, porta

Oktatásban részesültek listáját csatolva találja!

Életmentő Pont logo

Elérhetősége: +36(72)550 640
+36(30) 247 95 78

honlap  |  2009. október 10.

Tisztelt Látogatóink!

Elindult az ANK új honlapja. A kipróbálás, feltöltés, beüzemelés fázisában tartunk, de rövidesen minden a helyére kerül.

 

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

A Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács országos szépíró versenyt szervez Magyarországon működő közoktatási intézmények sajátos nevelési igényű tanulói számára.

2011. október 7.

ÉRTSD A TERMÉSZETET!  A címe és a mottója annak a tehetséggondozó műhelynek, amelyet Dr. Berkes József, a PTE nyugalmazott tanára vezet tehetséges diákoknak. Az első megbeszélést tegnap tartották az Apáczai Nevelési Központban.

 

Horváth István  |  2010. április 21.

HÉTFŐI ÖSSZEFOGLALÓ

A pécsi Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ (ANK) Tehetségpontja és az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Műszaki Szakképzési Munkabizottsága eddig országosan is úttörő jellegű szakmai bemutatót és konferenciát szervezett 2010. április 19-én a szakképző iskolák tehetséges, gyakorlatorientált, a szakma iránt elkötelezett diákjainak és a velük dolgozó pedagógusoknak, oktatóknak Tehetségek a szakképzésben, Tehetségpontok II. Konferenciája címmel.

 

2010. február 2.

konyves fiuA Társadalmi Megújulás Operatív Programja (TÁMOP 3.1.4.) pályázat keretében általános iskoláink nevelő-oktató munkája jelentős modernizáción megy keresztül. Ennek során megújulnak pedagógiai munkánk szervezeti keretei, tantárgyi struktúrája, tanítási módszerei.