Archívum

2011. május 9.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata felkérésére, az  ANK Művészeti Iskola Országos Liszt Ferenc Műveltségi Vetélkedőt szervezett, a zeneszerző születésének 200. és halálának 125. évfordulója tiszteletére, általános iskolák és Alapfokú Művészetoktatási Intézmények részvételével, amelyre az ANK Művészeti Iskola és az 1. Sz. Általános Iskola két közös csapatot indított 5-5 fővel.

Kompetenciák fejlesztése határok nélkül

 

Iskolánk angol munkaközössége a Tempus Közalapítvány Comenius Multilaterális pályázatának nyertese lett a 2009-es tanévben. Közel 5 millió forintot nyertek, amelyből 12 diák és 12 tanár utazását finanszírozhatják. Német (Braunschweig), angol (Derby) és iskolánk tanárai és diákjai dolgoznak együtt a két éves projekt során, amely 2011 júniusáig tart. Lesznek tanár és diáktalálkozók mindhárom országban, ahol sokat tanulhatnak egymástól mind a gyerekek, mind a felnőttek.

2010. június 2.

Az iskola német munkaközössége május második hetében Németországból közel 30 pedagógust fogadott.

Péter Ágnes első osztályos tanító, játékos német bemutató órája után a 2. és 3. osztályosok kis műsorral köszöntötték a vendégeket. Az iskola kórusának nyolcadikos tagjai, egy német népdallal, még a vendégeket is dalra fakasztották A nyolcadikos tánctagozatosok hangulatos tánca is nagy sikert aratott.

 

Ovisaink rajzaiból
Közzétételi lista
NAPRAKÉSZ ALAPÍTVÁNY Adószáma: 1 8 3 2 2 5 6 3 - 1- 0 2
Ebédbefizetés
»
Védőnő tájékoztatója
Eseménynaptár