|
Német nemzetiségi tagozaton tanuló gyerekeink, minden évben, sikeresen szerepelnek a magyarországi németek kalendáriumában, a „Deutscher Kalender”-ben megjelenő fogalmazásíró pályázaton.
2012. január 8.
Nyílt nap: 2012. január 27-én
Az Apáczai Nevelési Központ I.Sz. Általános Iskolája szeretettel várja a leendő első osztályosokat.
2011. december 1.
2011. november 30.
Hagyományteremtő szándékkal november 25-én péntek este verset, zenét kedvelő pedagógusok és hozzátartozóik előadói esten vettek részt a Civil Közösségek Háza, Kodály termében.
Darida Miklós különleges előadásában Arany János balladákat hallhatott a szép számban megjelent közönség. A Fagyöngy együttes szép muzsikával egészítte ki a felejthetetlen estét.
Közreműködtek még: Balázs Zsuzsa Péter Ágnes Papp Zoltán Villuth András Jancsula Dezső
A galériában további képek tekinthetők meg.
A folytatásban - 2012. februárjában - Kovács Gábor saját műveiből ad elő.
2011. november 1.
Az Italos Karton Dobozgyűjtő Program keretében az 1. gyűjtés 2011. október 27-én volt. Iskolánk tanulói 90 kg-ot gyűjtöttek.
Kiemelkedően sok italos kartont gyűjtöttek a harmadik évfolyam tanulói. A következő gyűjtés várható időpontja 2011. december hónap.
Gyűjtsd Te is otthon az italos kartonokat, ezzel hozzájárulhatsz környezetünk védelméhez, iskolánkat pedig értékes nyereményekkel segítheted! Az országos akcióról bővebb információ az alábbi linken olvasható. www.iksznet.hu
2011. október 4.
Like-old az ANK-t, az Apáczai Nevelési Központ Facebook oldalát!
2011. szeptember 28.
Négy forduló, sok felkészülés, nagy tudás - elsők lettek az ANK-s diákok az országos Liszt Ferenc műveltségi vetélkedőn.
2011. augusztus 10.
Ebédbefizetés 2011. szeptember hónapra: 2011. augusztus 22-23-án
Hétfő:8.00-11.30 és 13.00-16.00 Kedd:8.00-11.30 és 13.00-17.00
Pótbefizetés: 2011. szeptember 1. 8.00-12.00
2011. május 1.
Márciusban két angol nyelvű versenyen vettek részt tanulóink. Az eredmények a következők:
Területi angol nyelvű civilizációs verseny: 3. hely; csapattagok: Szűcs Mihály, Stignani Dániel, Széll Tamás a 7/c osztályból Felkészítő tanár: Disztlné Szita Gabriella
Megyei olvasási/szövegértési verseny: 2. hely: Péter Flóra 7/c osztály Felkészítő tanár: Deákné Vass Bernadette
Gratulálunk a szép helyezést elérő tanulóknak!
2011. április 4.
Az Árpád-kupa Városi Számítástechnika versenyen III. helyezést ért el Szűcs Mihály 7.c osztályos tanuló Szabó Bernadett 6.b osztályos tanuló VI. helyezést Benke Barna 5.c osztályos tanuló
Felkészítő tanár: Sólyomné Baranyi Elza Gratulálunk! |
2012. január 19.
IDŐPONTVÁLTOZÁS! Az ANK 1.Sz Általános Iskola az ANK Szakmai Napok keretében két vetélkedőt hirdet meg:
2011. december 5.
2011. december 1.
Nyolc iskola 6. 7. és 8. osztályos diákjai mutatták be színvonalas produkcióikat idegen nyelveken.
2011. november 30.
Örömmel számolhatok be arról, hogy 2011. november 6-14-ig Izrael fővárosában, Jeruzsálemben jártam! A magyar tanárok továbbképzésén kaptam lehetőséget arra, hogy a Holokausztról tanuljak. Az országos pályázatra 53-an adtuk be munkáinkat, ebből - a komoly szaktekintélyekből álló bíráló bizottság döntése alapján - huszonöten nyertünk ingyenes tanulmányutat.
2011. október 10.
Örömmel tesszük közzé a Liszt vetélkedővel kapcsolatos - Polgármesteri Hivatalból érkezett - gartuláló leveleket.
2011. október 4.
A Liszt Ferenc Műveltségi Vetélkedőjének győzteseivel készült riportot láthatják az érdeklődők a Duna Televízió „Éjjeli őrjárat" című kulturális magazinműsorában. Az adás október 4-én kedden, 21.30-kor kezdődik.
2011. május 9.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata felkérésére, az ANK Művészeti Iskola Országos Liszt Ferenc Műveltségi Vetélkedőt szervezett, a zeneszerző születésének 200. és halálának 125. évfordulója tiszteletére, általános iskolák és Alapfokú Művészetoktatási Intézmények részvételével, amelyre az ANK Művészeti Iskola és az 1. Sz. Általános Iskola két közös csapatot indított 5-5 fővel. A vetélkedő 4 fordulós. Az 1. fordulóra 2011. máj. 3-án került sor az Ank színháztermében 11 pécsi csapat részvételével.
A gyerekeknek összetett feladatokkal kellett megküzdeniük. Előzetes felkészülés alapján minden csapat bemutatott egy "mini koncertet" (énekes vagy hangszeres előadásban), egy ritmuskompozíciót (kotta és ritmushangszerek nélkül), Liszt életéről szerzett ismereteikről adtak számot, valamint 9 Liszt-zenét kellett felismerniük, s az idézett művekről beszélniük.
A verseny maratoni hosszúságúra nyúlt, 3-kor kezdődött, s majdnem 7 órakor vehették át a gyerekek az okleveleket.
![]() ![]()
Az ANK 2 csapata a 11 csapatból az 1. és a 2. helyezést szerezte meg.
A csapattagok a következők:
1. csapat: Tisza Lilla, Tisza Boglárka, Váradi Fanni, Széll Tamás, Szücs Mihály
(Ők 2. helyezést értek el.)
2. csapat: Péter Flóra, Forgó Benjamin, Oláh Zsigmond, Fülöp Walter, Stignani Dániel
(Ők 1. helyezést értek el.)
Felkészítő tanáraik: Lovász Péterné Balázs Magdolna
Angeliné Somosi Ilona
Panta Judit
Mindenkinek gratulálunk! Azonban pihenésre nincs idő, mert a gyerekek megkapták a következő forduló tananyagát, ami ismét nem kevés. A II. fordulóra 2011. jún. 7-én kerül sor az ANK színháztermében.
2011. április 22.
Április 12-én az iskola német és magyar munkaközössége Darida Miklós magyar szakos és Sey Gáborné német szakos kollégák szervezésében, a költészet napja rendezvények sorában, német és magyar versolvasó délutánt tartott. Az érdeklődők megismerkedhettek Nikolaus Lenau Magyarországon született, német költő életével és munkásságával Darida tanár úr előadásában magyarul, majd németül Fábián Sára 8. osztályos tanuló ismertetésében.. 5. 6. 7. osztályos tanulók felolvasásában hallhattuk, magyar és német nyelven a költő legszebb hazaszeretetről, a magyar tájakról, emberekről írt verseit. Az életutat és a verseket a háttérben kivetített képek illusztrálták. A délutánt az iskola énekkara, Somosi Ilona tanárnő vezetésével, egy Liszt és egy Mozart dallal, a tánctagozatos gyerekek, Tandiné Mozsgai Andrea tanárnő betanításában, magyar táncukkal tették még emlékezetesebbé.
2011. március 15.
A pogányi iskola meghívására az ANK 2-es számú iskolájával közösen „ házi" versmondó versenyen vettek részt a tanulóink. Ignácz Dorottya 6. osztályos tanulónk 2 lett., Szakál Míra 3. osztályos tanulónk 3. helyezést ért el. Kovács Boglárka 4. Csuka Csenge 2. és Szőke Bálint 2. osztályos tanulókkal együtt részt vehettek a regionális német nemzetiségi versmondó versenyen, a felsősök a Tudásközpontban, az alsós tanulók a Koch Valéria német iskolaközpontban. Szép versmondásukkal ott is iskolánk hírnevét öregbítették.
|
1. Sz. Általános Iskola
BEKÖSZÖNŐ
ADATOK
»
ISKOLÁNK
»
SPECIALITÁSAINK
BÜSZKESÉGEINK
»
HAGYOMÁNYAINK
DOKUMENTUMOK
»
PÁLYÁZATOK
»
KÉPEK
»


Pécs épített örökségeit kellett tanulmányozni ahhoz a pécsi ANK 1.sz. Általános Iskola fölső tagozatos diákjainak, hogy eredménnyel vehessenek részt a játékos, ismeretterjesztő történelmi vetélkedőn.
2011. november 18-án zajlott a már hagyományosnak számító szépkiejtési verseny iskolai fordulója az angol munkaközösség szervezésében.

